Dr. Arató Gabriella,
a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara Pathológiai Intézetének főorvosának
2001. május 24-én Balatonalmádiban a Magyar Mikroszkópos Társaság kongresszusán elhangzott megemlékezése Virágh Szabolcs professzorról
 

Kedves Kollégák!

Emlékezni hívom Önöket!
Képzeletben rövid időre lépjünk vissza 25 évet.

1984-et írunk. A Magyar Elektronmikroszkópos Társaságot az a megtiszteltetés érte, hogy Budapesten megrendezhette az Európai Elektronmikroszkópos kongresszust. Ez nagy kitüntetés és bizalom volt számunkra, de hatalmas kihívás is.

Ma már nehéz elképzelnünk, hogy faxok, e-mailek, képzett kongresszusszervezők nélkül, kezdetleges számítógépekkel mekkora munkát jelentett egy ilyen nagyszabású rendezvény megszervezése. A szerteágazó tudományos programok összeállításán, megszervezésén kívül gondoskodni kellett vonzó társasági programokról is. A kiadványok szerkesztése, nyomtatása, a tárgyalások a kiállítókkal a szervezők feladata volt.

Olyan kongresszusi légkört akartunk teremteni, amely minél több szép emléket adott Budapestről, hiszen abban az időben még nem volt olyan nyitott a világ, mint ma. Sok nyugat-európai kolléga először látogatott Kelet-Európába.

Egy kicsi, lelkes és áldozatkész szervezőbizottság vette vállára a terheket, és hosszú hónapokon keresztül, a napi munka mellett minden idejét ennek szentelte. Örömmel látom, hogy az egykori szervezőbizottság tagjai közül többen most is itt ülnek.

A szervezőbizottság lelke, egyben a kongresszus elnöke Virágh Szabolcs professzor volt.

Virágh Szabolcs, akitől alig két hete vettünk örök búcsút.

Sohasem felejtem el a zajos sikerű néptáncest után a körcsarnok színpadán álló, csillogó szemű,  meghatott  Virágh Szabolcsot, akinek a kongresszus közönsége tapsviharral köszönte meg az élményt, a sikeres kongresszust.

Virágh Szabolcs élete egyik fő művének tekintette az EUREM sikeres megrendezését. Megnyitójában arról beszélt: ahogy a hidak összekötik a Duna két partját, a kongresszus is hidat kíván teremteni az akkor még  megosztott Európának.

A kongresszus után megnőtt az Elektronmikroszkópos Társaság  tekintélye, egymást követték a regionális kongresszusok, előbb Balatonaligán, majd az ausztriai Seggauban, a Magas Tátrában, Pármában. Hogy a Magyar Mikroszkópos Társaság ma jól működő, nemzetközileg elismert és biztos anyagi alapokon áll, az elsősorban az Ő tíz éves elnökségének köszönhető.

Önök jól ismerik Virágh professzor fáradhatatlan munkálkodását az elektronmikroszkópia ügyéért, azonban ez csak egy része volt  az Ő szakmai életének.
 

Virágh Szabolcs kiváló kutató volt. A Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1955-ben.

A „fényes szelek” nemzedékéhez tartozott és ezt Ő akkor se szégyellte, amikor ezt már nem volt divatos emlegetni.

A következetesség és a kegyetlen becsületesség mindig mindenben jellemző volt rá.

A szegedi egyetem pathológiai intézetében kezdett dolgozni, letette a szakvizsgát pathológiából, ám érdeklődése a szívfejlődés kutatása felé vonzotta, és 1963-tól 1968-ig a Semmelweis Egyetem Szövet- és Fejlődéstani Intézetében dolgozott, majd meghívásra az akkori Orvostovábbképző Intézetbe jött át, amelyhez hű maradt élete végéig.

Orvosi területen az elsők között ismerkedett meg az elektronmikroszkópiával, miután 14 hónapot a strasbourgi egyetem anatómiai intézetében töltött.

Ezután az elektronmikroszkóp - mint műszer és mint technika - végigkísérte életét. A szív-, és ingervezető rendszere kutatásában nemzetközi hírnévre tett szert. Kanadai, francia és az utóbbi években holland kapcsolatokat épített ki. A laborban gyakran fogadtunk  külföldi vendégeket, akik látogatásai  nem protokollárisnak bizonyultak. Akkor volt a legkeményebb a munka, amikor a Calgary egyetemről Challice professzor vagy a holland Moorman volt nálunk.
1973-ban  jelent meg az emlős szív ultrastruktúrájáról szóló könyve az Academic Press kiadásában, melyet Challice professzorral szerkesztett.

Több magyar könyvbe is írt fejezeteket, a legutolsó tavaly jelent meg.

Mindannyian jól emlékszünk látványosan illusztrált előadásaira, amelyek  mindenki számára érthetőek voltak, mert minden szakmai megnyilatkozása előtt feltette a kérdést: „kinek is adok elő”? Ezt követve válogatta össze a dia-anyagot. Ezért tudta a legbonyolultabb szívfejlődési folyamatot is úgy   elmondani, hogy megértsük azt. Csak az igazán nagy emberek képesek erre.

Kutatói pályája töretlenül ívelt. 1986-ban már az orvostudományok doktora, az MTA Sejt- és Fejlődésbiológiai  Bizottságának elnöke. Emellett 6 évig az egyetem tudományos rektorhelyettese.
 
 

Mindezek ellenére – a kutatást sem mellőzve - a 80-as évek végén visszatért  a gyökerekhez, a diagnosztikus pathológiához. Elkezdte hazánkban a diagnosztikus elektronmikroszkópos vizsgálatokat.

A pathológusok közössége ezt a Virágh Szabolcsot ismerte és becsülte igazán. Az egyes kóros elváltozások,  elsősorban a daganatok finomszerkezetének megismerése jelentett igazi kihívást számára. Megújuló érdeklődéssel fordult minden újabb eset felé. Bármennyire is elmerült kutatói munkájában, letette a tollat, ha érdekes, megoldatlan esettel fordultunk hozzá.
Türelemmel nézett végig minden anyagot - és nemcsak a felvételeket. A legtöbbször maga is odaült a mikroszkóphoz és ott magyarázott.

Mindenkinek segített. A legfiatalabb gyakornoknak is olyan figyelemmel készítette a felvételeket, mint professzortársának a disszertációhoz. Ez is jellemző volt rá: az igényesség és a szakmai, emberi tisztesség.

Hamarosan az ország minden részéből érkeztek hozzá anyagok. Felkereste sok fiatal pathológus is, ők tőle  tanulták meg a diagnosztikus elektronmikroszkópia alapjait.

Természetes volt, hogy hatalmas ismeretanyagát diagnosztikus EM atlaszban összegezze. Talán erre a könyvére volt a legbüszkébb. Az atlasz meghatározó szerepet játszik a fiatalok képzésében.
 

Ezzel elértünk Virágh Szabolcshoz, az oktatóhoz.
Tudományos fellépéseihez hasonlóan egyetemi, tanfolyami előadásai is letisztult, pengeéles gondolkodásmódot tükröztek. Erről nemcsak pathológusok százai, egyetemi hallgatók, szakorvosok, hanem elektronmikroszkópos szakasszisztensek is lelkesen beszéltek. Sohasem sajnálta a fáradságot, hogy az előadásokra felkészüljön.
Ebben a tekintetben sem számított, hogy kinek ad elő. Az asszisztensi előadásokra éppen úgy felkészült, mint a szakorvosi tanfolyamokra, vagy az egyetemi kurzusokra.
Nem véletlen, hogy Ő volt az elektronmikroszkópos szakasszisztens képzés fő szervezője és a tankönyv szerkesztését is elvállalta.

Milyen ember volt tehát?

Zseniális, sikeres kutató?

Jól képzett elektronmikroszkópos szakember?

Kiváló oktató?

Olyan ember volt, aki egész életében példát mutatott munkatársainak, barátainak. A laborban ugyan kemény munka folyt, mégis mindenki jól érezte magát. Nagy családként segítettük egymást. Az ajtaja mindig mindenki előtt nyitva állt. Ezt Önök is tanúsíthatják.

Legendássá váltak a kávézások, amikor politikáról, könyvekről, társadalomról, a mindennapjainkról beszélgettünk. Sokat tanultunk bölcs, kemény erkölcsi tartást tükröző gondolataiból. Ezeket a pillanatokat a már többször idézett kanadai Challice professzor is meleg szavakkal idézte fel, Virágh professzor halála után írt levelében.

Megtanultuk a flekken-, és kürtőskalács készítésének alapjait is a vidám börzsönyi majálisokon, amelyeket oly sok szeretettel szervezett.
Büszke volt erre a kis börzsönyi házra, ahol jórészt   mindent  maga épített, csinosított évről évre. Nyári szabadságáról visszatérve elégedetten mesélte a laborban, hogy mit alkotott: hol egy míves virágládát, hol egy új flekkensütőt.

Mindig került friss virág a laborba a börzsönyi kertből.

Mindannyian, akik munkatársai lehettünk, a Sors ajándékának tekintjük, hogy oly sok évet vele tölthettünk.

Üres a labor nélküle.

Sokszor eszünkbe jut egy-egy dilemma feloldásán töprengve, hogy vajon Ő most miként döntene? Vagy az, hogy „Istenem, Ő már rég megmutatta volna, merre induljunk”.

Én - mint utódja a laborban - pótolni biztosan nem tudom, de munkatársaimmal együtt mindent megteszek azért, hogy folytassuk munkáját és megőrizzük emlékét.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és köszönöm a Mikroszkópos Társaságnak, hogy tagjai közül oly sokan fejet hajtottak urnája előtt.