Megemlékezés a 2003-ban elhunyt Lovas Béláról
 

A Magyar Mikroszkópos Társaság 2003. május 30-án Balatonalmádiban rendezett Konferenciáján Szabó Dezső elhangzott előadásának szerkesztett, rövidített változata


 

Lovas Béla Orosházán született 1912. február 25-én. Elemi és középiskolai tanulmányait Orosházán ill. Hódmezővásárhelyen, az egyetemet Szegeden végezte. Itt vette át orvosi oklevelét 1937-ben. Csak egy évvel később jutott álláshoz, ekkor maláriaorvos lett Szatmár megyében. Nemsokára kitört a II. világháború. Lovas Bélát - mint járványügyi szakértőt - az utolsó pillanatban emelték ki egy a Don mellé vezényelt orvoscsoportból, és az Ungváron működő kiütéses tífusz oltóanyag termelő intézetbe irányították. 1944-ben a háború utolsó hónapjaiban amikor az emberek menekülni kényszerültek Ungvárról, családjával ő is elhagyta a várost. Ezekben a nehéz napokban született meg harmadik gyermeke.
A háború után Kaposvárra került, ahol öt évig megbízott tiszti főorvos volt. Ekkor már szívvel-lélekkel higiénikusnak vallja magát, és mint későbbi nyilatkozataiból is kitűnik, a megelőző orvostudomány felesküdött híve.
1950-ben anyagi és politikai megfontolásból arra kényszerül, hogy új állást keressen. Feljönnek Budapestre. A véletlen hozza össze Gerendás Mihály professzorral, aki munkatársának felveszi az Akadémia akkor alapított Elektronmikroszkópos Laboratóriumába. Évtizedekkel később egy rádiónyilatkozatában Lovas Béla így vall ezekről az időkről:
„Fölkerültünk Budapestre, és ott kezdődött életem legcsodálatosabb időszaka: az elektronmikroszkóp. Belezuhanni egy ismeretlen világba, a molekulák világába, megismerni azokat a szerkezeteket, amelyeket fénymikroszkóppal csak sejtettünk, hogy léteznek. Azért is csodálatos volt, mert ez volt az egyetlen elektronmikroszkóp az országban, és nem számított, hogy én orvos vagyok, mindennel kellett foglalkozni: fémek felületével éppen úgy, mint kerámiaszerkezettel, de a témám az mikrobiológia volt. Első években baktériumanatómus voltam, de utána vírusokkal is foglalkoztam. Én fényképeztem le a világon először az influenza vírusban a belsejében az információt magában rejtő úgynevezett. ribonukleinsavból álló spirált.  Ez egy olyan iszonyatos szenzáció volt abban az időben, hogy körülbelül 1500 különlenyomat- kérést kaptunk az egész világról.
Ez volt a 60-as évek környékén az elektronmikroszkopizálás hőskora. Az első tíz esztendő, amikor még nem voltak csodálatos műszerek, gyári műszerek, és nem voltak csodálatos metodikák. Az embernek magának kellett kikísérleteznie egy csomó dolgot. És ez volt benne  a szép, ez volt a gyönyörű.”
Az akadémiai Elektronmikroszkópos Laboratórium – Lovas Béla megfogalmazása szerint - „koktélintézet” volt, ahol sokféle ember dolgozott: orvosok, biológusok, fémesek. Egy idő után megszüntették az intézetet, és ő ismét munkahelyet keresett. Ekkor került a Budapesti Orvostudományi Egyetem II. sz. Kórbonctani Intézet Elektronmikroszkópos Laboratóriumába, ahol mint annak vezetője nyugdíjba vonulásáig főképp a szem ideghártyájával foglalkozott. Gyakran úgy nyilatkozott, hogy a retina szerkezetének vizsgálata minden nap új szenzációt hozott.  Ebből a témából mintegy harminc dolgozata jelent meg. Más tárgykörökből származó közleményeivel együtt publikációinak száma meghaladta a százat.
Közben sok minden mást is csinált. Többek közt díszhalakat tenyésztett. Ezeket eladta, mert  - mint mondta – a kutatói fizetéséből a családot nehéz volt eltartani. Először csak kíváncsiságból, majd később elhivatottságból, fáradhatatlan elszántsággal tanulmányozni kezdte a vizek élővilágát.
Harminchárom éven át dolgozott együtt Kollányi Ágostonnal, a neves természetfilmessel. Több mint ötven filmnek volt szakértője, témaadója, aktív közreműködője. Megesett, hogy hetekig ültek és vártak, míg egy vitorláshalpár leikrázott, s indulhatott a filmezés.
Amikor 1973-ban nyugdíjba vonult, hirtelen abbamaradtak elektronmikroszkópos kutatásai. Úgy érezte, hogy légüres tér veszi körül. Ekkor „felfedezte” a fénymikroszkópiát, és kimondta a jelszót: vissza a vizekhez! Ismét elkezdett a vizek parányi élőlényeivel foglalkozni.
1984-ben jelent meg – két kiadást megélt – „Mikroszkóp – mikrokozmosz” c. nagysikerű könyve. Szinte minden sora értékes útmutató kezdők számára, de a gyakorlott mikroszkopizálók is haszonnal forgathatják. Külön érdeme, hogy sok tudománytörténeti témával is foglalkozik. Már a megjelenés évében díjat kapott érte. A „Kísérletezz mikroszkóppal” c. munkája a Hobbi-sorozatban jelent meg. Ezt az ifjú nemzedéknek szánta. Kedvcsinálónak betett néhány színes és fekete-fehér mikrofelvételt, és a könyvben szinte kézen fogva vezeti fiatal olvasóit, elmeséli, hogyan bánhatnak a mikroszkóppal.
Szívesen tartott előadásokat kezdőknek, fiataloknak. Szeretett rögtönözni, és a maga által fabrikált frappáns demonstrációs eszközökkel lenyűgözte a hallgatóságát.
Visszaemlékszem arra a pár évtizeddel ezelőtti mikroszkóp tanfolyamra, ahol a polarizációs mikroszkópiáról beszélt. Előadása közben diához való üveglemezt és celluxot húzott elő a zsebéből. Keresztben egymás fölé ragasztotta a szalagokat az üvegen, majd az egészet polarizációs szűrők közé helyezte. A hallgatóság ebből pillanatok alatt megértette a kettőstörés és a „kioltás” jelenségét. Ezt követően egy régi villanyvasalóból kibányászott csillámlemezt vett elő, borotvapengével rétegekre hasította, majd kompenzátorként alkalmazva csodálatos interferencia színeket produkált.
Számos újfajta mikroszkópos vizsgálómódszer bevezetése fűződik nevéhez. Külön említést érdemel a parányi vízi élőlények felületéről készült levonatok vizsgálatára általa kidolgozott kombinált mikroszkópos megvilágítási technika. Az erről szóló – 1960-ban – eredetileg németül megjelent közleményét az amerikai National Institute of Health-ben angolra fordították, és 5000 példányban adták ki.
Utolsó éveiben sok oktatófilmet készített. Egész kis mikroszkópos stúdiót rendezett be Honvéd utcai otthonában, ahol megértő hitvese nyugodt környezetet teremtett számára. Az itt készített filmekkel akarta megmutatni, hogy a víz tükre alatt ezer és ezer fajta szabad szemmel nem látható élőlény nyüzsög, amelyek nélkül – mint gyakran mondta - mi sem léteznénk.
Kilencven éves korában egy rádióriportban így nyilatkozott: „Hogyan várják el a társadalomtól, hogy vigyázzon a környezetére, ha fogalma sincs, hogy tulajdonképpen miből áll a környezete? Tehát az én utolsó dobásom, hogy megmutatom nekik, amit eddig nem láttak – élve vagy mozogva. Amikor egy csepp vizet ráteszek a tárgylemezre, mindig úgy érzem magam, mint Cousteau. Ráteszem a csepp vizet, lefedem egy fedőlemezzel, és akkor zsupsz, be a fedőlemez alá, mint egy búvár! Én egy mikrotengerben sokkal több csodát látok, sokkal többet. Ez a mikrovilág sokkal sokszínűbb, sokrétűbb, fajban elképzelhetetlenül gazdagabb, mint a szabad szemmel látható világ!
Lovas Bélát 2003-ban a Magyar Biológiai Társaság által alapított id. Entz Géza emlékéremmel tüntették ki.
2003. március 8-án kilencvenegy éves korában hunyt el. Hamvait – végakarata szerint – Szegednél (Tápéi rév) szórták a Tiszába.