Alapítvány - MMT

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Alapítvány

Ez évtől az adó 1%-a felajánlható a Magyar Elektronmikroszkópos Alapítvány, mint közhasznú szervezet javára is.
Az  Alapítvány egyik célkitűzése, hogy jutalomban részesítse az alapítvány díjára pályázó elektronmikroszkópos hazai szakemberek közül a legkiválóbbakat.
Az alapítvány pénzalapja azonban eddig csak fogyott, és újabb bevétel nélkül néhány éven belül mind a díj, mind az alapítvány meg kellene szűnjön.  Az 1% felajánlása ezt megakadályozhatja, ezért kérem,  hogy aki egyetért az alapítvány céljaival és módja, lehetősége van rá, ajánlja fel azt az 1%-ot a Magyar Elektronmikroszkópos Alaptíványnak. Adószám: 19664527-1-41


Magyar Elektronmikroszkópos Alapítvány

Az Alapítvány szervezetileg csupán annyiban kapcsolódik a Magyar Mikroszkópos Társasághoz, hogy a Társaság mindenkori elnöke az alapítvány kuratóriumának tagja. Történelmi és gyakorlati okokból mégis fontosnak tartottuk, hogy a Társaság honlapján helyet kapjon.


Virágh Szabolcsé az érdem, hogy a nyereséges EUREM84 hozadékát meg tudta menteni a mindent elnyelő csúcsszervezet, a MTESZ elvonásától. Az így létrejött összegnek a magyar elektronmikroszkópia érdekében történő felhasználását először a rendszerváltozás tette lehetővé, azáltal, hogy a magyar elektronmikroszkóposok közül néhányan megalapítottuk a Magyar Elektronmikroszkópos Alapítványt (1991), ahová az EUREM84 megtakarított nyereségét át tudtuk utalni. Az alapítvány célja az elektronmikroszkópia ügyének elősegítése, elsősorban fiatal elektronmikroszkópos szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése az évente kiosztandó Elektronmikroszkópos Díj formájában. A díjat mindíg az év tavaszán írják ki, majd a beérkezett pályázatokat a kuratórium (ha szükséges, külső bíráló bevonásával) bírálja el és a díj a Magyar Mikroszkópos Társaság évi rendezvényén, ünnepélyes keretek között kerül átadásra. A díjazott a rendezvényen tudományos előadás keretében számol be a díj alapját képező munkájáról. Az alapítvány ügyeit kuratórium intézi, melynek tagjai 2-2 szakember az anyag-, ill. élettudományok területéről, a Magyar Mikroszkópos Társaság elnöke és a kuratórium elnöke (utóbbi sorrendben Virágh Szabolcs, Röhlich Pál, Szabó Dezső és Barna Péter). A kuratórium jelenlegi elnöke Kittel Ágnes.

Dr. Röhlich Pál



Az eddigi díjazottak:


1996: Lábár János és Pozsgai Imre
1997: Virágh Szabolcs és Barna Árpád
1998: Siklós László és Hájos Norbert
1999-2000: Somosy Zoltán, Acsády László és Kittel Ágnes
2001: Lőw Péter és Lábár János
2002: Nyíri Gábor és Tamás Gábor
2003: megosztva Lőrincz Andrea és Czigány Zsolt
2004: megosztva Gábriel Róbert és Molnár László
2005: Máyás Ferenc (élettudomány)
2006: Katarina Sedlackova  és Weisz Bernadett (anyagtudomány)
2007: Solymosi Katalin, Obál Izabella és Köllő Mihály (élettudomány)
2008: Kovács András (anyagtudomány) Szabadits Eszter és Cserép Csaba (élettudomány)
2009: Rácz Bence (élettudomány) Misják Fanni (anyagtudományi Pócza Jenő díj)
2010:
2011:Tóth Kinga (élettudomány) Czigány Zsolt (anyagtudományi Pócza Jenő díj)

2012:
2013:Rovó Zita

 
Keresés
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz